Sajnos ennek a könyvnek a vége lemaradt, mert nem fér el itt a honlapon. Sok fotót is tartalmaz, és ha valakit érdekel az eredeti könyv, irjon erre a az Email cimre és küldöm azonnal.
lovag.anatole.hongrois@gmail.com
Biharkeresztesi „csitt-csatt”
Regény
Írta:Lovag Anatole Hongrois
Előszó
Polgármesteri választás 2019-ben, /Istenke/ irányításával
Bemutatok egy igazi idióta polgármesteri választás előtti időszakot, eredeti dokumentumok-Facebook írásokkal, természetesen nevek említésével, akik írtak véleményt, mert nyilvános volt a küldések sokasága nem büntethető a hozzászólások! Bizonyíték a 34 oldal.
Most több mint 6 év után, ugyan mit is szólnak a primitív, ócska kifejezéseikhez, ami bizony nem emberi, inkább olyan állati ösztönszerű kifejezés!
Aj, aj, amikor meglátja, egy pár Biharkeresztesi sok felhővel az agyában ezt az írást, könyvet, és a neve is szerepel, amiket irt aljasságot, vagy éppen neki igazságot, azonnal kitódul a felhő azok agyából, akik aljasok voltak ekkor, és elindít egy lavinát. Ezeknek van egy vezérük a hírhedt bizonyos „Gottika” igazi zsidó név, van egy neve is, Semlyényiné Mizák Ágota, és mellé a diktátor, hazaáruló zsidó cigány, románnal, Orbán Viktorral még fotózkodott és iszogattak is, nyilvánosan. Pont egy ilyen akárki, aki Magyarország árulójával szórakozik, Európa bohócával enyeleg, és még vigyorog is, van a képén vastag bőr, egy település, Biharkeresztes város egyik vezetője, a lakossággal foglalkozó!
(Nem értem, miért kapta az Isten nevet, pedig jobban állna neki az Istenverte „gott schlug” .)
Nos, korán meg ismertem ezt a rettegőt az interneten, az aljas írásaival, elindult egy választási dühroham belőle, és volt egy pár jelölt, de csak egy volt köztük, aki értelmes volt, akkor. Bizonyos Dani Béla Péter tanárember. Minden jót írtam róla, és ez volt a baj. (Megemlíteném, akik írták az aljas firkálmányaikat rólam, sosem láttam őket, nem is ismertem egyiket sem, ők sem ismertek!!!.). Belendült a zsidónevű Gottika, a kitalációi nevű, bizony elindították a sok elmeszottyant ellenségeskedését hasonló eszű követőivel. Nem kell elárulnom, a Biharkeresztesi önkormányzatnál ez a főnök, Fideszes tevékenykedő üzletszerző! Ö mond meg mindent, parancsai azonnal végrehajtandó, mint a polgármester, aki már az ő ölebe lett! Folytatnám, 34 oldalon pocskondiázott a Biharkeresztesiek alja, amit kimásoltam és itt van e könyv lapjaiban, természetesen ebben benne vannak a hasonszőrű Fideszi haverjai, akik bizony már veréssel, átkokkal is szórakoztattak. Különben nagyon jókat röhögtem a sok hibbant agyún, akik habzó szájjal mutatták gazdasszonyuknak milyen aljas kommenteket tudnak írni nekem, hogyan habzik a szájuk a rendes embereknek, ha elolvassák egy-egy firkájukat. Nagyon büszkék voltak a sok baromságukra, amit firkáltak, de ma, büszkék e, a sok idióta firkájukkal, pár évvel később. Különben a cikkeiket ide fogom másolni, had emlékezzenek micsoda barmok is voltak a polgármesteri választás előtt!
Megemlíteném a gyengébb elméjűeknek, a Wikipédiából másoltam ki, mert még ezt is hazugságnak veszik, Biharkeresztesen 6 évvel később, „A 2019-es magyarországi önkormányzati választást 2019. október 13-án tartották”. E könyv az előtte lévő kampányidőszak rángatódzó aljas idegbetegek idétlenségét említi, és mutatom be pár évvel később!
Először nézzük meg, melyik volt az a polgármester, aki igazán a Biharkeresztesi emberekért küzdött, és tett is valamit.
Időszak |
Polgármester |
Párt |
1990–1994 |
Dr. Balogh Antal |
független[16] |
1994–1998 |
Kozma Sándor |
független[17] |
1998–2002 |
Fülöp Mihály István |
|
2002–2006 |
||
2006–2010 |
Barabás Ferenc |
független[20] |
2010–2014 |
független[21] |
|
2014–2019 |
független[22] |
|
2019–2024 |
Dani Béla Péter |
független[23] |
2024– |
független[2] |
Nem ismertem a Fülöp Mihály Istvánt, de ez a polgármester nagyon sok mindent alkotott, mint a kollégium építése, vagy a mentőállomás létrehozás, Turul szobor és az Ozsváth Pál szobra, vagy a Szent István szobrot, átmeneti otthon teremtett és ma ez a Családsegítő szolgálat működik, és még lehetne sorolni, amiket véghezvitt a biharkeresztesi embereknek, és a nevéhez is fűződik.
Majd jött a Barabás Ferenc zsidó! A felesége is az volt, és amikor megláttam őket, először, bizony a hányinger kapott el. A kampós orruk, a hulla színű bőrük, az alsó ajkuk öblössége, ami a zsidók jellegzetessége.
Tehát, erről a polgármesterről írta az egyik pocskondiázó Attila Erdélyi, nézzük csak „ A nyugdíjba menő polgármester mindent megtett a városért! Neked erről fogalmad sincs…Tartózkodj a durva rágalmaktól, mert erre oda fogok figyelni…Tahó!” Hm, ennyit tud, de azért halvány fogalma sincs mit is irt, már a nagyzolási vágya csiklandozta. Na meg, nem is ismert, udvariasan egy cikket tettem fel, amire már a „Tahó” volt a vége. Talán a szüleit, gyerekeit, a feleségét nevezi így, ha van neki, vagy ő a „TAHÓ” amit a végén aláirt. Természetesen nem merte leírni Attila Erdélyi, hogy micsoda üzletet kötött a Fidesszel a Barabás, no meg mennyi pénzt is szakított, az sosem fog kiderülni. De a Fideszes Viastein cég átadáson a Fideszesekkel együtt vigyorgott a remek zseb üzleten.
Állandóan kapcsolatban volt a Fidesszel, a Berettyóújfalui Fideszes képviselő szinte napi vendég volt a településen.
Itt területet kellett biztosítani ennek a Fideszes cégnek, azt senki sem tudja hogyan is került a mostani terület a Fideszesek kezébe, és merte építeni a hatalmas céget. Nagy balhé is volt akkor, mert sok telket-földet eladott a Barabás polgármester, és nem tudott elszámolni vele, míg az önkormányzatnál is ment a balhé az eladott területek miatt!
Elég sokat figyeltem ezt az épülő céget, de valahogyan minden titokban volt tartva, semmi sem szivárgott ki az építési körülményekről, vagy éppen valami anyagnak a beszerzéséről. Nagyon ügyelt a Fidesz a némaságra.
Amikor készen lett, hatalmas tömeg, de szinte mind Fideszes volt, nem lehetett bejutni, pedig próbáltam én is, de a Fideszes örök CSAK a megrögzött magyar nép ellenes tagokat engedték be. Egy kis emléket nézzünk meg:
Vitányi István fideszes országgyűlési képviselõ, Szijjártó Péter külügyminiszter, Balázs Attila, a Viastein Kft. ügyvezetõ igazgatója és Barabás Ferenc független polgármester a Viastein Kft. biharkeresztesi üzemének 2018-as megnyitóján (Fotó: MTI / Czeglédi Zsolt)
Mind az egész banda Fideszes, miért nincs köztük más pártbeli????
Mielőtt belemerülnének a Fideszi cégbe mit is keres Magyarországon egy nem magyar alapítóval, hallgassuk meg ezt a komédiát, kellemes szórakozást
www.youtube.com/watch?v=WMFwCQ9nW94, Viasteinról komédia!
Egy pici ízelítő erről a cégről, ami végül is nem a Biharkeresztesi embereké, polgároké, vagyis semmi haszna nem származik ebből a Biharkeresztesi polgároknak, csak a Biharkeresztesi polgármesteri hivatal polgármesteréé és a csatlósa, a Fidesznek, a Semlyényiné Mizák Ágota Istenke zsebe.
Azért volt szükség a Semlyényiné Mizák Ágota bedugása a Biharkeresztesi Önkormányzathoz, mint polgármester helyettes, mert az Orbán Viktor diktátor vejének Tiborc István cégei is itt vannak, ha csak egyet említek az a Viastein Kft. Új építőipari üzemét a biharkeresztesi Ipari Park területén, a cég meglévő térkőgyára mellett. A száz százalékban magyar tulajdonú Bayer Construct vállalatcsoporthoz tartozó Viastein Kft. több mint, 15 milliárd forintból megvalósított, egyedülálló betonelem előregyártó üzeme… A kormányzati pénzekkel megtámasztott Viastein Kft. egyik felét a Bayer Construct-csoportot is jegyző, gyergyóremetei illetőségű Balázs Attila birtokolja Fideszi szerződéssel, a másik 50 százalékot tulajdonló EUB-RESZ Tanácsadó Kft ….Tiborcz István köréhez tartozó magántőkealap által felerészben tulajdonolt Viastein Kft.-hez köthetők. Ami nem meglepő, CSAK Fideszes cégeknek dolgozik ez a Berettyóújfalui Viastein cég, és főleg Budapesten a nagy és hatalmas építkezéseken ahova a térköveket szállítják. Az érdekessége ennek, hatalmas áron kezdik az építkezéseket, de, csak azért mert állami építkezés és a polgárok pénzéből építik, és így rabolnak el milliárdokat a felturbózott építési árakkal. Ebben tevékenykedett a Biharkeresztesi polgármester Barabás Ferenc, aki szintén nagy pénzeket kaszálhatott feltételezések és a bizonyítékok alapján. Mint elmondható, feltételezhető, ez a mostani polgármester is hatalmas hasznot kasziroz a Fideszes Istenkével a 2019-es évek kezdetétől.
Nézzük csak a Barabás Ferencet, aki függetlennek tartotta magát, vagyis nem volt pártban, ez bizony hazugság, mert a Fidesz irányította, mint ahogyan látszik is a fotó alatt lévő névsorokban!
Nem olyan messzi lakik tőlem a Szacsvai utcában, és látom állandóan ügyködik, milliókkal játszadozik. Majd amikor nyugdíjba ment akkor elővette az eldugott millióit. Rendbe tette a házát, kertjét, beszereltette a klímát, a házára rátetette a napelemeket és a többi kényelme élethez szükséges dolgokat. Nézzük meg azt a csodás kerítést, amit hetekig szereltek az emberek, az egész ház körül van. A belső épületek is a luxusról árulkodnak, amit most nem mutatok, de aki ott megy el, az látja is.
Ki is volt ez a zsidó polgármester Barabás Ferenc? Nem szerette a romákat, így amikor elmentek a romák segélyt kérni elzavarta őket azzal, hogy menjenek el lopni. Nagyon sokan panaszkodtak polgárok, a segítséget remekül tudta ígérni, mint nekem is. Egyik alkalommal, amikor meglátogattam a polgármesteri hivatalban, mert megígért egy irodalmi segítséget, miszerint estet akar rendezni. Természetesen nem tudta véghezvinni ezt az estet, mert már akkor a Fideszes védnök (Gottika az Orbán nyalósa.) elutasította a kérelmét, mert nem szerettem az aljas Fideszes hazaárulókat, és ekkor már kettő könyvet is írtam az Orbán Viktor diktátorról. Ahogy felmentem az első emeletre látom ám, a Barabás polgármester zsidó, amikor meglátott, bemenekült a folyosó végén lévő irodába. Vigyorogva utána mentem és elkaptam a zsidó száját.
-- Polgármester úr, ne meneküljön előlem, tudom, nem engedik meg az irodalmi estemet, megtiltotta a Fideszes vezére. Nem gond, de legyen becsületes és ne bujkálással akarjon előlem eltűnni. –A polgármester nagyon meglepődött, amikor meglátott, majd amit elmondtam neki az aztán kigúvasztotta a szemét, de azért még megkérdeztem.
--Ugye az Istenke tiltotta meg.—Nem mert válaszolni, de egy pillanatra elhúzta a száját. Tehát igazam van, a Fidesz itt is az uralmát mutatja csak női kivitelben. Megemlíteném, igaz a gyerekeik is kezdték meg tanulni hogyan kell viselkedniük például iskolákban, mint Fideszes elnyomóknak. Ugyanis volt egy petíció is Biharkeresztesen, amikor egy gyerek, akinek a szülei Fideszesek voltak, az iskola „parancsnoka”, nos, ennek a kölyke, a többi gyerekeket rendesen püfölte. Ezt a gyereket akarta eltávolítani sok szülő az iskolából. De hiába a sok száz aláírás, még én is aláírtam, de a Fideszes kölyköt nem tudták eltávolítani az iskolából. Majd erre később még kitérek mit is idézett elő a Fideszes kis senki ezzel a magatartásával a kisgyermekeknél a leendő tanulókban a településen!!!
Ugye, Attila Erdélyi, úrnak nem lehet nevezni, akkor most is, „erre oda fogok figyelni”szövegét követi, amit a zsidó Barabás Ferenc védelmében ejtett???? De azért ugye elfelejtette azt a tényt leírni, amikor a Barabás zsidónak a fia egy több milliós kütyüt lopott el a határőrségtől és csak azért nem büntették meg, mert a Fidesszel megegyezett a Barabás zsidó, hogy még marad polgármester egy ideig, hogy minél több pénzt tudjanak lopni a segítségével. Attila Erdélyi nem úr, ezt nem a biharkeresztesi embereké tette, mint ahogyan megemlítette, nézzük csak: „ A nyugdíjba menő polgármester mindent megtett a városért!” Hm, a városért??? Természetesen, hogy ezt mondja Attila Erdélyi nem úr, hiszen a 20. volt a polgármesteri választáson, és ezt közölték az alakuló ülésen is. 2014. OKTÓBER 27.-én és 359 szavazatot kapott az 1778 fő polgártól. Nem nagy eredmény, nem volt valami népszerű! Tehát, ezért védte a zsidó polgármestert, Barabás Ferencet, mert a főnöke volt, és ő is tudta, aljas egy zsidó volt a polgármester!
Akkor a kérdésem Attila Erdélyi nem úr, mennyit is tett a városért a zsidó Barabás polgármester, ami időt álló, vagy az emberek érdekéért mit is alkotott. Mert volt egy holokauszt emlékmű romos állapotban, írtam róla a Barabásnak is, és nem tették emlékhelyé a Biharkeresztesi zsidók a Barabással, inkább lebontották és kidobták a szemétbe. Vagy az eladott önkormányzati területekkel hogyan is számolt el. Lenne még elég sok írnivalóm erről a Barabás zsidóról, és a követőjéről, az Attila Erdélyi szövegéről, és lehet most vigyorogni a „mindent megtett a városért!” Dumán!
Tehát, folytassuk tovább, a nem emberi viselkedését a polgármesteri választás elejét, ennek a településnek, amit Biharkeresztesnek hívnak!
Beindult a hazudozások, a sértések özöne ellenem, érdekes, senkiről nem írtam rosszat, mert ha valaki nem ismer valakit, a nevét sem ismeri, akkor nem is tudja megsérteni, ugye. De ezt az igazságot nem tudta elfogadni Biharkeresztesnek olyan polgárai, akik magukat tartják a legokosabb embereknek, de csak Biharkeresztesen. Több mint valószínű az iskolai végzettségük annyira alacsony, hogy az írásaikon is meglátszik.
Nézzünk meg egy olyan polgárt, aki az igazságot képviselte, feltűnt neki a Semlyényiné Mizák Ágotáról Fideszes „Istenkéről” mit is jegyzett meg. Nos, Ilona Judit Dudás, nő, akit természetesen a mai napig sem tudom kicsoda, leírja: „Újra és újra átolvasva ezt a posztot és a hozzászólásokat, sehol sem találom Semlyényiné Mizák Ágotára vonatkozó utalásokat.”
Igen, nem ismertem, és nem is írtam róla rosszat, igazi Fideszes hazug mondatokat hangoztatott, vagyis olyan mondatokat, amit sosem írtam le. De nézzük csak meg, mit is irt egy másik dús fantáziájú Fidesz és Semlyényiné Mizák Ágota követő, Gulyás Szilvia. „Mert törölve lettek Ica néni. Azért nem tetszett találni. Fent írja Gotti,h készenlétben kell állnia, h ne lássák a gyerekei a pocskondiázást. Igazából én sem tudok semmit mert nem rég kapcsolódtam be az olvasgatásba. Hm, írja „Mert törölve lettek…” Ki is törölte amit „ÉN” írtam? Érdekes egy pár agyament azt állitja ÉN voltam, pedig az Istenke volt a ludas. Majd a következő idétlen szöveg. „..készenlétben kell állnia, h ne lássák a gyerekei a pocskondiázást…” Mennyi idősek a gyerekei, ovisok hogy ne lássák mit is írnak a zsidó Fideszes anyucinak, anyuciról? Mert úgy tudom már ők is benne vannak a korban! De, még egyszer, de, nem kell neki „..készenlétben állnia…” ha ő ír aljasságokat egy polgárról, aki a polgármesteri hivatalban azért van, hogy a polgárok mellett kiálljon, de ne a polgárok ellen tegyen aljasságokat. Ugye milyen jól hazudott a Gulyás Szilvike!
De azért nem volt különb a Pataki Edina, sem aki védelmébe vette a hazaárulóval, Európa bohócával vigyorgó Istenkét. Nézzük csak, mint is irt az Ilona Judit Dudás néninek: „Mit nem hisz el Ica néni.” Itt is szinte rábeszélik a NÉNIT én írtam aljasságot a macának, bocsánat a Semlyényiné Mizák Ágotának.
De folytassuk csak a komédiát ezzel a Pataki Edinával, nézzük csak most mit hazudott. „ F, ehhez csak annyit írnék, hogy igenis szidta Gotti családját, olvastam én is, csak azt már letörölte.” Akkor ki hazudik, az Istenke Semlyényiné Mizák Ágota, vagy a Gulyás Szilvia vagy még egy jó pár elmeszottyant a „törléssel” ki is törült le a szövegeket??. Az Ilona Judit néni azért odavert a pofájára ennek a hazug Gulyás Szilviának. Nézzük, csak mit is irt a NÉNI. „ Ha voltak is nem láttam, de ide ehhez a poszthoz miért kell ilyen hangnem, a megosztott hivatkozás nem erről szól.” Igaza van, ez egy politikai téma volt, de mindegyik eszement átváltott a személyeskedésre. Szidták a művészetemet, pocskondiázta, na meg miért vagyok itt, Biharkeresztesen, takarodjak. Ezt mind azért indították el, mert mindegyik a Semlyényiné Mizák Ágota „Istenke” seggét nyalták, aki meg az Orbán Viktorét. Nézzük csak meg mit is csinál az Európa bohóc, hazaáruló, diktátor mancsával!!
Természetesen a mai napig sem tudja elviselni a Semlyényiné Mizák Ágota „Istenke” ha valaki róla ír igazságot. Állandóan tiltja le az olyan Biharkeresztesi embereket, polgárokat a Biharkeresztesi Facebook oldalról, akik az igazsággal szájon vágják, sok ilyen emberről hallottam már, nem ismerem, csak olvasom a mérges reakciójukat, hogy letiltotta az „Istenke” mert ezt vagy azt merte írni, az igazságot a Facebook oldalra.
Egyszerűen nem tudja elviselni a kritikát és ezért is van sok olyan ellensége, aki nem mer neki még szólni, de ha a Fidesz eltűnik a magyar haza éléről azonnal lesz ám hangja azoknak, akik nyalták-falták, de már hatalom nélkül fog szédelegni Biharkeresztesen. Ha csak, be nem nyalizza, magát egy újabb olyan pártba ahol újra gyakorolhatja idétlen politikai magatartását.
Hm, milyen aranyosan vigyorognak, a két léhűtő, az egyik a nő a Biharkeresztesi önkormányzat erőszakkal megválasztott polgármester helyettese, míg a másik, a férfi a legnagyobb magyar népesség kiirtó, és a magyar történelem egyik legnagyobb rablója, aki nem csak a pénzt rabolta ki a magyar néptől, de a földjeiket, és az emberi értéküket is, Orbán Viktor.
Van egy olyan nő, hm, rendben, nevezzük annak, aki annyira buta a pár osztályával, hogy bizony büszke is rá. Bozsódi Bianka, nézzük csak a primitiv firkáját, ami természetesen nem a választásról zeng.
Őszintén leírva, még nem voltam olyan településen, városban, országban ahol a művészetet annyira köpködték volna, mint Biharkeresztesen. Írtam regényeket erről a településről, musicaleket komponáltam, de annyira aljasok voltak velem szemben, hogy a musicalemet, amit feltett az egyik polgár, aki annak a honlapnak a tulajdonosa, ahol ezeket az aljas húzásokat elkövette a Biharkeresztesi Fideszes, és egy némelyik primitív polgárai. Nézzük csak Lajos Tóth 2019. Október 18.-án feltette az egyik musicalemet a következő rendre utasítással. „Biharkeresztesi románc, musical részlet. www.youtube.com/watch?v=q9Ox83YhmDA, Figyelem! A videokat azért osztottam meg, hogy lássuk, halljuk milyen is a Biharkeresztesi románc, ha már tegnap szó volt róla, nem pedig azért, hogy ismét vita legyen!” Természetesen tettem már fel musicalt és ez a Biharkeresztesi társaság ócskának, szarnak, stb titulálták. Mint egy bizonyos Boros Józsefné, akinek nem nagyon tetszett, mert feltette a Biharkeresztesi oldalra a tulajdonos. „ Ez most reklám lenne a „ művész úr” musicaljének” . Igen, ez is belenyalt a mocskolódásba. Teljesen le volt döbbenve egy művészetkedvelő bizonyos Ilona Judit Dudás, aki ezt írta, amikor elolvasta a sok aljas írást a musicalemről. „ Most már tényleg nem értem a Biharkeresztesi embereket, van aki viccesnek találja, van aki dühítőnek. Ennyit változtak az emberek 10 év óta, amióta elköltöztem.” Így az egyik nagyon okos polgára Biharkeresztesnek, a sok közül egy bizonyos Emilia Széchényi válaszul írta.” icukám, ez egy igén?telen, és idétlen cucc.” Semmi művészi érték nincs itt Biharkeresztesen, a cigánynóták roma bandától, és egy pár futó senkik a TV képernyője mögül, akik nem művészi alkotásukat bemutassák egy temető feletti, parknak csúfolt helyen, hatalmas pénzekért hívnak meg a nép megnyugtatására dühöngő bandákat, hogy bemutassák, ez ám a kultúra! Természetesen van azért egy pár ember, még egyszer, pár ember, aki tudja értékelni a művészetet, de nem sok van. Így 2 ember volt, aki megbecsülte a városukról készült musicalt. Ez a második polgár Haszonné Karácsony Mónika, ezt írta a musicalről. „ Nagyon szép ez biztos..”
Nem nagyon tudta elviselni egy nő ezt az aljas húzását a szinte Huszon akár hány éves polgároknak a firkáit, s ezért leírta nekik. „F.B.Én nem írtam még jobbat, nem is értek hozzá, de ezek szerint itt sokan értenek az ilyesmihez, főleg a húszas éveik elején járó agyoniskolázott emberek. Gondolom, hogy Lajos azért osztotta meg, mert Biharkeresztesről szól, de persze ebbe is muszáj belekötni.” Különben utána néztem az évek során is, a legtöbb „aljas kommenteket íróknak” bizony soknak még a 8 általános iskolai végzettsége sincs meg, gondolom, majd akik olvassák e könyvet, azok tudni fogják micsoda borzalmasan tudatlanok!
Ami érdekes, több mint 10 éve vagyok ezen a településen, Biharkeresztesen, de egyetlen egy alkalommal sem kaptam egy elismerést a településtől, természetesen nem vagyok rá alkalmas, mert nem csókolgatom a Fideszes Istenke lábnyomát. De azért más városokban rengeteg kitüntetést kapok, és nagyon elítélik a Fideszes Biharkeresztes vezetőségét a kulturálatlanságaik miatt a magyarországi városok többsége!
Megemlíteném Ózdon voltam és nagy örömmel fogadtak, bemutatkoztam, CD lemezeket dedikáltam, és le voltak döbbenve, a több mint 500 zenei alkotásomtól, komponált dalaimtól, a 25 musicalemtől és a több mint 100 regényemtől. Egy újság közölte is és még azt is, hogy Biharkeresztes micsoda tudatlan, nem foglalkoznak a művészekkel. Valahogyan tudomást szerzett a Barabás Ferenc polgármester, és felhívta Ózdot, és elkezdett hazudozni, magyarázni, milyen szuper Biharkeresztes, áztatott engemet a zsidó, mire elküldték a fenébe a hazugságaival. De azért megjegyezték neki, az alkotásaim magukért beszélnek, de a polgármesternek a hazugságaira nem kíváncsiak, és letették a telefont.
De haladjunk tovább, még egy picit időzzünk el a legnagyobb primitív, de a legnagyobb szószóló, hm, lánnyal, mert nőnek nem lehet nevezni, nézzük csak. Bozsódi Bianka hatalmas pofával jegyzi meg, de úgy, mintha ő döntene arról, ki jöjjön Biharkeresztesre lakni. Ami kidobta a biztosítékot, egy pár itteni polgár ÚGY beszél Biharkeresztesről, mintha a saját tulkajdona lenne, vagy, ő valamit is produkált volna Biharkeresztes érdekében, holott egy lapító senkik. Tehát Bozsódi Bianka: „ pont o tette Biharkeresztest Hiresse!Jobb lett volna ha csendben marad es nem a Keresztesi lakosokat ocsarolja akik „ugymond” befogadtak ezt a jott-ment embert!” Hm, mi ez a Biharkeresztes, egy koncentrációs tábor, ahol van egy senki-senkik és majd ő-ők döntik el, befogadnak e polgárt a semmi közük településre. Az egy dolog, hogy itt laknak, de semmit sem tettek a városért, már meggyőződtem erről, hiszen több mint 10 éve vagyok itt, de senki sem mer lépni, ha a várost atrocitás éri! Talán azért érdemes megjegyeznem, hogy ez a musical, amit sajnos komponáltam ennek a településnek, amit nem érdemeltek meg, a dalokat több mint 100 országban játsszák, és szerintem eléggé megismerték a Magyarországon lévő Biharkeresztes nevét. De a sok birka ezt nem tudja felfogni, mert olyan Fideszes ésszel rendelkeznek! Így irt erről egy bizonyos Varga Balázs is, rólam!.” Bírom amikor egy jött ment akinek se országa se hazája emberkedik ! Minket becsmérel, akinek országa sincs mert világ életében menekül egyik országból a másikba! Lehet a menekvéséért is el akarja nyerni a méltó nóbeldijat! De keritek rá sort hogy el nyerje!!!!!de a politikát hagyjuk már el múlt okt 13.” Hm, érdekes az elmefuttatása ennek leendő ócska írónak. Ugyanis nem kellett menekülnöm egyik országból a másikba. Ott éltem, mint Franciaország ahol egyetemet végeztem, musicaleket komponáltam, és az akkori miniszterelnök úrtól még kitüntetést is kaptam a Palais de l'Élysée nagytermében. (Oklevél számai: Référence á rappeler SCP/ÚT/EO82721 majd a másik francia oklevelem száma: Référence á rappeler SCP/ÚT/EO52448 Természetesen, ha írnak a Palais de l'Élysée palotának megkapják az adatokat. Ami még a csoda firkálót is hülyére veszi az a tény, francia- német-magyar nyugdíjas vagyok. Ne kapkodjon, levegő után csessze meg, de azért üssön a homlokára hogy „… menekül egyik országból a másikba!...” Nem jött be, mert egy menekülő nem kap díjakat, és nyugdíjat.
Esetleg a Lyoni banki könyvemet is meg tudom mutatni, és a menekülő nem kap.Érdekes a szövege ennek a senkinek, a következő. „Bírom amikor egy jött ment akinek se országa se hazája emberkedik…” Tudja Varga Balázs, nekem több országom is van, nem csak Magyarország, de önnek, Magyarországon kívül, a piciny agyán kívül, mije is van??? De azért említhetném Németországot ahol szintén egyetemet végeztem, és regényeket, musicaleket írtam-komponáltam, és mint újságíró is dolgoztam. Na meg, nem emberkedek, mert nem szokásom, csak az igazat szoktam leírni, amitől a Biharkeresztesi aljaembereknek habzik a szája, mert nem tudják elviselni a baromságaikat, amit elkövetnek sok alkalommal, és valaki szájon vágja őket a tetteikkel!
De most nézzük meg a Biharkeresztesen, pár izom agyú, állítólag férfiakat, akik nagyon bátrak, amikor egy művészt kell inzultálni a semmi miatt. Mint elmondtam nem ismerem őket, ők sem engemet, de a nyalizás az első. Egy bizonyos Sándor Mohácsi aki remekül tud, hm, na mit is. De olvassuk el mit is produkált. „ de mért ott mutatkozik ahol eltöltötte az időket itt mindenkit ocsárol nem kiváncsi rá senki örüljön lovag rendként nem kap keté álba vágást be vándorlo szarházi az én páromat igy alázta volna az biztos meg kerestem volna és vissza vágtam volna a grof családjához ne itt törvénykedjen.” Hm, az iskolai végzettsége megengedi a helyesírási hibák tömkelegét. Ez a helyesírást csúfoló is csak hallomásból halotta a vitát, de azért belekotyélt. Volt ám válasz rá, vigyorogtam rajta, vagyis rajtuk. Harsányi Erik firkálta. „Addig irkál meg a „lovag” míg valaki meg nem találja.” Érdekes, sosem bujkáltam senki elöl, főleg nem a Biharkeresztesiek elől. De van ám cimbije ennek a firkálónak akiről már írtam. Varga Balázs válaszolt a Harsányi Eriknek.” megkeresuk mi…” Jött azonnal a kemény válasz, de most a Varga Balázska a Tünde Hevesiné Harsányinak küldte az eszét írásban.” össze kénne fogni és a házára menni, egy jöt ment ember kritikáz becsmérel minket a saját városunkban.” Figyeljék meg,a helyesírásuk bizony nulla, így arra lehet következtetni, hogy akik hozzá pusmogtak az idióta szövegeknek, nem valami okos emberek! Meg lehet azért állapítani, mi az a „jött ment”. Kijavítva írtam le Varga Balázsnak!! Tehát, mi is az a jöttment??? A Lexikológia, Etimológia, de lehetne még egy pár értelmező szöveget is ide mellékelni,, de a lényege a következő: Néhány helyen a jöttmenteket nyitottan és barátságosan fogadják, míg másokban a szó negatív konnotációval bír, és az emberek kirekesztődnek vagy lenézik őket. Azért még ez is ide fér:Jött-ment: ige, ’járkált’ jelentésben. A jöttment melléknévként és főnévként használatos, jelentése: ’ 1. Akinek, aminek sehol sincs rendes, állandó helye. 2. A helybeliektől (még) lenézett .’ (Magyar értelmező kéziszótár) (DÉ) Tehát, Varga Balázs, mielőtt leír valamit, meg kellene győződnie mit is firkál!
Hiszen van állandó helyem, munkám, kapcsolataim. Ezt nem merte leírni ugye, Varga Balázs nem úr!
De azért meglepődtem, amikor egy bizonyos Ibolya Horváthné Tóth azt írta.” Annyira nem zavar, szerintem semmi féle bántót nem írtam róla, csak érdeklődtem, aztán más is reagált.” Meglepő ez az írás. Írja a hölgy, „aztán más is reagált” Szinte azegész történet erről szól. Nem kellett sokat írnia az embernek, azonnal Biharkeresztes alja krémje, már ki is fordította a jóhiszemű mondatokat, aljas lejárató szövegekké, és nem csak az én szövegemet, az olyanokét is, akik meg mertek szólalni. De ha megnézzük, a lejárató pálmát a Fidesz hazaáruló üdvöskéje viszi!
Van egy érdekes írás is a Fideszes Istenke férjétől, nézzük csak mit is, mert írni, vagy talán diktálta a felesége. „Lajos Semlyényi Na akkor most jegyzem meg, hogy az én feleségemre és négy gyerekem édesanyjára ez úgy látszik nem nagyon vonatkozott egyes lovagoknál és jelek szerint bizuony a lovag hozzátartozói sem aggódtak e miatt, ő nyugodtan „porondra” vette és dobálta a zaklatást és becsületsértést is kimeritő posztjait különböző nicknevek alatt úgy, hogy a fél város olvasta…(szerencsére sokat időben levettünk a facebookkal, mivel a face nem egykönnyen vesz le irásokat, elhiheti mindenki, hogy milyen jelzökkel volt tele és nem politikai vonatkozásban), a csoportjában jelenleg is megtalálhatóak az enyhébbek, aminek már oda sem nézünk. Rengeteg beírást, adatot naplóztunk a biztonság végett. Milyen megható írás, de remekül hazudnak ugye, ha a többi beírást elemezzük. Voltak olyanok, nem is láttak beírásokat, és ők nem hazudnak. Nekem nem volt, „..csoportjában…” semmi féle csoportom, és nem voltak „…megtalálhatóak az enyhébbek,…” Hiszen, a rengeteg sértésekre, amik nem is a választásokat tartalmazták, azonnal válaszoltam. De ha idáig is megnézzük, az írásokat az szinte egy sem foglalkozik a választásokkal, az mind a lejáratásommal, a művészetem pocskondiázásával, az életemmel, rossz színben való feltüntetése volt a cél. Ez mind, azért, mert nem fogadtam el az Istenke blabla szövegét, a Fideszi dumát, és nem nyaltam be Istenkének. Különben szégyen erre a Semlyényiné Mizák Ágota Istenkére, aki önkormányzatnál dolgozik, a Biharkeresztesi óvodában, négy gyereke van, politikai akárki, és borzalmas aljas szövegeket, ember ellenes firkákat dobott nyilvánosságra, kollégáit ócsárolta, mert dicsérték őket, holott neki kellett volna példát mutatnia a gyermekek előtt is, a Biharkeresztesi polgárok előtt is, hogy nem megy bele más ember-emberek lejáratásában. Meglátszik Fideszes, mert csak azok ilyen aljasok, akiket nem érdekelnek emberi értékek, becsületes helytállás, polgárért való kiállás, mert a politika az elsődleges. Most nem akarok belemenni a Fidesz mit is csinált a Biharkeresztesi romákkal is. Kaját adott nekik, pénzt a választásokra való rábírás miatt. Vagy esetleg a határon lévő Ártánd egyik romos házában több tucat román embert jelentettek be, mint Fideszi választókat, megnéztem a kis düledező házat. Ezt hívják csalásnak, lefizetni a polgárt csak, hogy a Fideszre szavazzon. Na, ezekkel a tényekkel kellett volna foglalkoznia Semlyényiné Mizák Ágota óvónőnek, politikusnak, családanyának, és egyenes derékkal kellett volna viselkednie, elkerülni az ilyen lejárató firkáit mellőzni, még akkor is, ha említik a Fidesszel!
Ahogy most is olvasgattam a rengeteg hozzászólást Semlyényiné Mizák Ágota kezétől, nagyon sok helyen találkoztam a szövegével, feljelentem a rendőrségen, ezért meg azért, nem tette, félt, mert a hazugsága kevés volt a perhez! Megemlíteném a továbbiakban, olyan íze van-volt a szövegének, hogy szólni fog az Orbán Viktor diktátor bácsinak, akivel le is fotózták, ahogy a kezüket tördelték egymás markában, hogy verje el a művész seggét a Kövér féle büntetéssel, meg a Rogán féle fenyegetésekkel, térítsék már észhez. Egy érdekes kérdés, miért is nem tiltottak le???? Mert nem volt az írásaimban semmi féle olyan baromság, mint amit a Semlyényiné Mizák Ágota Istenke állit!
Egyet azért nem értek, a Pataki Edina feltett egy „csinált” fotót rólam, meg a Semlyényiné Mizák Ágota, Orbán Viktor főnököcskéjéről.
Éppen a jobb vállát fogom a diktátornak. Miért nem kapta el a Pataki nőt Istenke, amiért játszik a vezérével. Ez csak az egyik ilyen Fideszi ésszel rendelkező fiatal nő, hm.
Hej pedig ha a közelembe lenne, ez a diktátor, biztosan beverném a pofáját, valami formában, hogy tovább ne rabolja már a magyar hont, és a zsidóit is vigye, nagyon messzire, mondjuk Izraelbe!
Nem sokat tud azért rólam ez az elmeroggyant, mert azért tudnia kellett volna, hogy nagyon utálom az Orbán senkiházi zsidót. Ez a mocsok Orbán fiatalabb korában ordította állandóa, „ruszkik haza” most meg üzletel velük, és orosz irányítás alatt van a külügyminisztérium, területeket ad el nekik, aljas üzleteket köt velük. Vagyis az oroszok mondják, meg mit kell tennie az Orbán diktátornak és a magyar népnek. Majd amikor elkezdi ugatni, az Ukránok támadták meg az oroszokat, és az Ukránok a hibásak azonnal fejbe kellene lövetni. Hiszen a gyermekeket, embereket nem tiszteli, igaz zsidó módra viselkedik, ahol az ember élete nem fontos. Mellé Brüsszelt hibáztatja, mert a jogállamot megsemmisítette, a bírókat, az ügyészségeket a Fideszhez állította, és azért nem kap pénzt. Hiszen az EU országok, ami pénzt beadnak, az EU pénztárba abból kap minden ország segítséget, míg a magyar politika ezt a pénzt egymás közt osztotta el és tönkre is vágta a magyar hazát, a magyar népet. Nézzük csak meg, mennyi milliárdos lett az Orbáni uralom alatt? Mennyi luxus szálloda, kastély lett magánkézben Fideszesek tulajdonában. Természetesen az EU országok polgárai, nem azért adják a pénzüket az EU-ba, hogy ez az aljas hazaáruló Orbán a bandájával szétlopja. Mellé az egész magyar politika zsidókkal van kipofozva, a magyarok szent házában 90%-a zsidó politikus, akik a magyar népet annyira nyomorban tartják, hogy kimenekülnek más országokba. Idáig, a statisztika szerint majd 2 millió magyar van külföldön. Ma a magyar lakosság száma 8 millió körül van, míg az Orbán diktátor előtt több mint 10 millió volt! Újra említem a zsidó Magyarországon senkik, nincsenek bejelentve jogilag, igaz van 2 idióta vallás bandájuk a Mazsihisz az egyik, amit egy bűnöző bankrabló irányit, dr Kunos Péter aki az Agrobankot rabolta ki. Majd az EMIH amit a Köves Slomó alapított orosz zsidó bűnözőkkel, a chábád néven vált ismerté és 12 magyar városban vannak jelen ahol lopnak és rabolnak. Na, ilyen az Orbáni politika, ami a magyarok élére van kiélezve.
Érdemes megemlíteni, a magyar egyetemeket is tönkre tették, nagyon híresek voltak, és ma zsidói fennhatósággal vannak ellátva.
Emlékszem, a kilencvenes években nagyon sok barátom volt, Görögországból, az araboktól, Egyiptomból és mind a Budapesti egyetemekre jártak. Míg ma, ez teljesen megszűnt, már a német és az angol egyetemet a menők, és ezt is az Orbán diktátornak köszönhető hogy az oktatást tönkre tette. Sok a példa, a tanárok pénzét, az egészségügy pénzét és szinte minden létező egészségügyi szervet tönkre tették, mint most is éppen jelentették, több milliárd forintal tartoznak a korházak. De nem tudják kifizetni, mert a sokmilliárdos ellopta a magyar nép pénzét!
Íme, itt a készített fotó amit ez a Pataki Edina produkált valakivel!
Ám nem maradtak ám nyugton a Biharkeresztesi átok Fideszes banda, ez a Bozsódi Bianka, akiről nagyon sok rosszat meséltek az itteniek, csavargó, részeges, kurva és ami még kifér az ember száján, ezt írta amitől röhögtem, szó szerint. „Szerintem a „KEDVES költőnk/írónk/ zeneszerzőnk” egyhamar nem jön Keresztesre írni/alkotni.” Valóban elmebeteg! Nem mentem sehova sem, de ami megint az elmebetegségére adott okot, saját magának is válaszolt, de egy másik hasonszőrűnek is adott a firkájából. ”hat ha igy folytatja igen igen menekülni fog, mar ha lesz ideje? Sot ha van esze vissza se jon.” Helysírása megint igazolja a talán 8 osztályát.
Ami még röhejes, a művésznevem lovag Anatole Hongrois, míg az összes kommentet, írást valami Anatole Ritter névvel jegyezték, mint ez a Bozsódi Bianka is, aki egy részletet adott le, amit talán ő talált ki. Vagy éppen ő szereztette a hamis nevet a hozzászólásokkal. Esetleg valamelyik Fideszes, de csak azért, had egye a kefét a négydiplomás, 4 gyerekes, óvónő, polgármesteri hivatal kierőszakolt Fideszes polgármester helyettes, a Fideszes Istenke!
Apropó, 4 diploma, nem valami erős tudásból eredhet, de azért legyen rá büszke és hülyitse akit tud!
Még egy érdekességet azért ide írok, egy pár nem Biharkeresztesi ember a védelmébe vett, azokat mind nekem tulajdonították. Nekem nem kell segítség, meg tudom magamat védeni, de jól esett az a pár nem Biharkeresztesi, akik leanyázták a primitív Fideszes és iskolázatlan Biharkeresztesiekket. Bozsódi Bianka egy bizonyos Soproni Piroska nevűt ruházta rám, és ezt írta.” Szégyelhetne magát a kedves álneves lovag hogy megint a keresztesieket szapulja.” Már nem tudtak más témában belém kötni a Semlyényiné Mizák Ágota is ide tartozik, és nem akart kimaradni az újabb támadásból, sőt az írásokból is kitűnik együtt szórakoztatták a kitalált nevekkel a Biharkeresztesiekket, mert ÉN nem találkoztam ezekkel a nevekkel. „ Semlyényiné Mizák Ágota A következő nickneveken cserélődnek a tartalmak éppen aszerint, hogy melyiket tiltják le, folytatja a másikon (csak azért irom le, mert mindenki könnyedén beenged az ismerősei közé olyan embereket is, akit nem ismer): Timi Tornyai, Soproni Piroska, Keller Zsiga, Enelle Erzsike, Erzsike Enele Marika Budai, PEI SZIGI, Anatole…stb. és még ki tudja hány nicknév fog még születni! Amíg valódi csoporttagok vannak és lesznek a csoportjában, addig érdemes lesz neki szórni az irományait és a mocskolódásokat és sajnos nagyon sok keresztesi benne van már és ez tesz szomorúvá, hogy erre vannak a vevők, mert jóérzésű ember az ilyen csoporthoz nem adja a nevét…és ez nem politika már, ez aljas lejáratás, becsületsértés és hitelrontás…” Na, akkor elemezzük csak. A Fidesz így szerzi meg az ártatlan polgárokat, mint amit itt elmesélt az Istenke. Összeugrasztja a magyar polgárokat a románokkal, ukránokkal stb, mert útlevelet adat nekik és a pénzeket kirabolják az országból például a Biharkeresztesi Önkormányzat Fideszese, majd, Sorosozik, migránsozik, Brüsszelezik és lehetne még mesélni a sok hazugságát a DIKTÁTORNAK. Ugyan azt mesélte el a Fideszes Semlyényiné Mizák Ágota csakmás nevekkel dolgozik a Biharkeresztesi Fideszi banda.
De azért nyakon vágta a Fideszes csürhét egy bizonyos Enikő Mohácsi asszony, nézzük, csak mit is irt a csoda Fidesznek, Semlyényiné Mizák Ágota óvónőnek, 4 diplomásnak, 4 gyerekesnek, polgármesteri hivatalban erőszakkal bejutatott polgármester helyettesnek. „Ohhh most mindenki igéri a szépet jót utána csak a saját zsebébe gyűjt nem a nép itt a fontos, Mert edig sem volt semmi ezután se lesz. Úgy hogy kár ezen vitatkozni.” Végre, itt is egy normális polgár elismerte, semmi sem változott a Barabás volt polgármester uralma alatt sem, aki 8 évig lopta a polgárokat. Természetesen azonnal ráugrott egy Fideszes gondolkodású, és ezt merte írni. „Ernőné Németh Nagyon sajnálom Önt Mohácsi Enikő, ha így gondolja. Azt hiszem, hogy nem Biharkeresztesen él.” Természetesen azonnal kapta is a válasz a nagy fülest. „ Enikő Mohácsi Pontosan Biharkeresztesen élek.” Elkezdtem röhögni, de azonnal befogta a száját az Ernőné Németh szégyenében, hogy nem ismeri a saját lakóját-polgárát Biharkeresztesnek, és nem is irt a továbbiakban erre az oldalra úgy szégyellte magát, vagy elköltözött Biharkeresztesről és másutt osztja az üres észt.
Egy itt élő, azért aki olvasta a csudalevelezéseket megjegyezte. „Fazekas Viktória …Miért kell a másikat lejáratni csak azért mert lesz egy választás!!!!Szégyen ami történik Keresztesen. Itt senki sem tiszteli egymást.” Igen, igaza van, hiszen ez egy választás, és mint nekem is, van egy kedvenc jelöltem, vagy kettő, és megírtam azonnal. A Fideszes Semlyényiné Mizák Ágota Istenkénnek nem tetszett, féltékeny lett, mert ütet hülyére vette sok polgár, le is írta. Olvassuk el és bizony lehet köpködni a Fideszest amiért, tiltja egy nem Fideszest mertem jelölni, sőt a véleményemet is elmondtam a Fideszről, amit ő aztán nem díjazott, habzott a szája, és mint az írások is bizonyítják elkezdett anyázni, de rendesen. Sőt, akinek írtam a szép udvarias szavakat nem törölte le az oldaláról és a Fideszes, Semlyényiné Mizák Ágota istenke őrjöngött, hogy fenn hagyta az oldalán a dicsérő szavakat. Mert ő a rabló Fideszes nem kapott egyetlen szép szót sem a polgároktól a választáson! Olvassuk csak el mit is kotyvasztott össze a Fideszes Semlyényiné Mizák Ágota istenke! „ Semlyényiné Mizák Ágota Arról. hogy egy pszichopata kinek drukkol és kit ajnároz nem tehet se egyik se másik jelölt, ám azt igenis megteheti, hogy nyilvánosan elhatárolódik tőle és törli az oldaláról és kilép a csoportjából…Csaba saját üzenő falára tette fel az illető ezt a szövegnek se nevezhető, ám stílusában majdnem mindenki által megismert íráshalmazt, én abbéli szomorúságomnak adtam hangot, hogy ezt Csaba a saját (,hangsúlyozom a saját!!! üzenő falán hagyta és nem törölte. ( Na meg több hónapja tagja is a csoportjának, de akkor miért is született ez a szösszenet?? Az a bajom és szomorúságom oka, hogy ezért a pillanatnyi népszerűségért és „reklámért” Csaba nem törölte és ily módón több ember becsatlakozott (kíváncsiságból vagy bármi okból) abba szennyblogba, ami addig elég belterjes volt, mert saját maga által létrehozott nicknevekkel szórakozott a cikk írója. Na ezért vagyok szomorú és felháborodott is, mert ebben a blogban olyan becsületsértő tartalmak voltak (töröltettem nagy nehezen „zaklatás” megjelöléssel a faceval ( ami nem egykönnyen töröl, tehát, ha töröl, akkor annak oka van…) szóval olyan alpári stilusban ir rólam, amit ha egy-két ember elolvasna a feleségéről minimum…nem is folytatom. Nem tudom Csaba mit szólna , ha róla irnának ilyen hajmeresztő és igaztalan, aljas dolgokat? Én eddig és ezután is tiszta kampányt folytatok, mert tisztelem a volt testületi társaimat és azok munkáját, a polgármesterünk munkáját pedig tisztelem és köszönöm! Négy gyermekemet tisztességgel neveltük-neveljük a férjemmel, mind a négy diplomámért megszenvedtem, megdolgoztam munka és gyermeknevelés mellett, azt hiszem mindenki jól ismeri az életutamat a városban és akkor jön egy valaki, aki 20 nicknév mögül aljas szövegekkel, névtelen levelekkel bombáz. Úgy hiszem, ezt közszereplőként sem kell eltűrnöm és nem is teszem???Bocsánat a hosszúságért, de ez most kirobbant belőlem ahelyett, hogy a városi mesemondó alkalomra készülnék.” Na, akkor nézzük csak meg ezt a hinta-hanta szöveget, de azért vigyázhatott volna a helyesírására, mert azért a négy diplomája ezt megköveteli!!. Gondolom a „…pszichopata…” szót nekem szánta.Írja az ellensége Csabának, az üzenő faláról miért nem tüntette el a dicsérő szavakat. Féltékeny volt a Semlyényiné Mizák Ágota Istenke, amit már említettem egy pár alkalommal, de a gyengébbek kedvéért teszem, mert az írásaikon meglátszik az elméjük sérülése, mert neki nem volt annyi Fideszes nyalósa, aki dicsérte volna, vagyis minden Biharkeresztesi szerette volna, ha eltűnik ez a senkiházi hazug, a polgármesteri hivatalból. Nem is nyert, de kötelezte az Orbán maffia kormánya, hogy be kell tenni a polgármesteri hivatalba Fideszes kémnek, így is lett, bekerült Fideszi nyalással, mint polgármester helyettes. Nézzük csak tovább, úgy viselkedik, mint egy taknyos ovis, aki félti a Fideszes játékát. Írja tovább, több ember becsatlakozott a bloggomba ami ugye nem is volt, de jól hangzik hazugságnak. Majd ezt a blogot szeretné kinyírni, mert az igazat meg merte írni róla, a Fideszes hamis választásokról, ami nem tetszett neki, ezért szomorú és dühös is. Hazudva említi a tiszta kampányt ami furi, mert a Fidesz sosem alkalmaz becsületes választást. Megint röhögni kell, állandóan a 4 diplomája a 4 gyereke, amire Büszke, de ha lehet, ne egy politikai kampány témába dadogja állandóan ezt az uncsi szövegét. Majd megjegyzi, többet ért volna, ha mesemondó alkalomra készült volna fel, és a politikai aljas munkája helyett ezt választaná most is, ma is jobban járnának a Biharkeresztesi emberek.
Amit szeretnék itt leírni, ne csak a Semlyényiné Mizák Ágota Istenke szövegét reklámozzuk állandóan, és a nyalásaiét. Nézzük meg a másik oldalt, mit is irt az egyik hozzá szóló a Facebook oldalon a Biharkeresztesi oldalra, ami természetesen Semlyényiné Mizák Ágota Istenke szerint ellene van, és sértő! „ Tornyai Timi. Most akkor újra beszélgethetünk a választásról. Dani és Csaba remekül viselkedtek, nem avatkoztak bele a Semlyényiné köpködésébe. A Fidesz mindent bevetett a mocskolódásba. Kinevezett egy kettő bűnbakot, engemet és a Biharkeresztesen élő művészt, aki feljelentette a rendőrségen becsületsértés és jó hírnév megsértése miatt. Semlyényiné nem való polgármesternek, levizsgázott. Nem mert választ adni az utolsó választására, amikor hazudott. Nem mert válaszolni a Fideszi csalásra inkább belekeverte a Danit és a Csabát, hogy ők mit fognak szólni, ha megválasztják őket. Ők nem fognak csalni, de a Semlyényiné Fideszes az igen! Nem mert választ adni a viselkedésére, amiket elkövetett a polgármesteri hivatalban. Védi azt a polgármestert, akire köpköd egész Biharkeresztes, Fideszes embertelen. Kétszínű, Csabára szinte ráparancsolt, miért van még fent a honlapján a dicsérő cikk, vegye le. Rá akarta beszélni ez árthat a Csabának. Mint ahogyan olvasták, hogyan fényezte magát Csaba és Dani elött, letolta őket maga elől. Semlyényinének habzott a szája a méregtől, mert őt nem dicsérték. El lehet gondolkozni, ha ilyen atrocitás éri, ha polgármester lesz, akkor agyonlöveti, feljelenti, megveretteti a polgárt? Itt hibázott! Nem szabad lett volna neki kikelnie magából, méregbe gurulnia, mert ez átverés volt, hogyan is viselkedik egy Fideszes, ha az igazságot elmondják neki, durván. IGY. Meg lett mutatva, Biharkeresztesi emberek milyen durva is tud lenni azzal a Fidesz , aki az igazságot meg meri mondani.” Úgy érzem, nem kell kommentár ehhez a cikkhez, aki írta a cikket tudta, talán a rokona, akit letagad, micsoda bosszúálló a Semlyényiné Mizák Ágota Istenke, de a Fideszt a térdei közé szorítva embertelenül, le is hazudja a nem Fideszes emberek véleményét. De azért próbálkozott a Semlyényiné Mizák Ágota Istenke, mert még csak nem hagyta abba a zaklatást a Csabi polgármester jelölt ellen. Ezt firkálta.” Semlyényiné Mizák Ágota Én ezt nem hagynám rajta a helyedben Csabi, már csak a közös testületi munkánk révén sem…(pedig ez a „szalonképesebb” hozzászólásainak egyike a lovag úrnak, ennél vannak még cifrábbak is rólam, amelyekért rendőrségi feljelentést fogok tenni és bíróság elé viszem hitelrontásért és becsületsértésért…de lelked rajta, csak mérhetetlenül szomorú vagyok, hogy a népszerűségért cserébe megtűröd…:(:(„ Ez a hozzászólás nagyon értelmetlen, elkezdi a Csabit fűzni a közös munkával, majd hirtelen rátér a lovag úr hozzászólására. De nem közli, majd fenyegetőzik rendőrséggel, bírósággal, majd újra cikizi a Csabát mert népszerű és ez nem tetszik a Fideszes Semlyényiné Mizák Ágota Istenkének. Igazi elmebajos mondat szerkesztés!!!!! Nem írok több mocskolódó firkákat a Fideszes mellett álló Semlyényiné Mizák Ágota Istenke, haveri Fideszes köreiről, mert van bőven! Ám azért egy firkálónak csak leírom a szövegét, amitől lehet megint vigyorogni. Itt ugyanis az áll, a szellemi fogyatékos, aki én lennék, nagyon szép és marasztaló szöveget írtam, ami nem tetszett a Fideszeseknek. „Tünde Hevesiné Harsányi Attila! nem hinném, hogy ennek a szellemi fogyatékosnak „megindítás” kellene ahhoz, hogy bárkinek beleszóljon a dolgába. Béciről is irt egy ilyen magasztaló szöveget. Nem hiszem, hogy akár Béci vagy akár Csabi megbízásából tette volna! Nem kell túlgondolni a dolgot! Ez egy ilyen törvényen kivűli ember! Sajnos.” Itt is lehet értelmezni, hogy habzik a szájuk a Fideszeseknek, Semlyényiné Mizák Ágota Istenkének is, mert nagyon jókat és szépeket írtam a két nem Fideszes polgármester jelöltről, Csabiról és Béciről. Milyen birkák ezek a Fideszesek, azért törvénytelen egy ember, mert dicsér kettő másik embert. De sajnos ilyenek a Fideszes diktátori csirák! Meg kell említenem, tiszteletem jeléül feltettem erre a Biharkeresztesi oldalra az önéletrajzomat, kár volt, mert kifigurázták, kicsúfolták. Egy élet értelmét leköpték, és ezek az emberek mernek tisztességről beszélni, mint ez a Kovács Sándor Zoltán. Nézzük csak a nagyon okos selejtes embert, mit is irt a kemény életet leélt életem történetére.” Nem igazán ismerem, de az itt leirtakból nagy hasonlóságot vélek felfedezni Biberach-al a „lézengő ritter”-el. Bővebben:..” Tudják, kedvesolvasok, ha az önök önéletrajzát valaki kifigurázza, kigúnyolja, mit tennének azzal a szemét emberrel???? Tehát, az ilyenek szórakoztak velem, mert egy cikket mertem írni az egyik polgármester jelöltről, amit-akit jónak találtam a posztra. Csak megemlítem csalódtam a Berciben, Dani Béla Péterben, mert függetlenként indult, de a Fidesz irányítja hatalmas pénz kolonccal.
Megvallva, kezdtem unni már a Fidesz gyöngyszemének az aljas viselkedését. Hazudozásaival, hogy piszkálom a családját, bejött a sok elmetottyantaknak, mert kikezdték az én családomat is. Holott mint már írtam, az egész politikai indíttatású műbalhét amit produkált a Semlyényiné Mizák Ágota Istenke az a Fideszéből indult ki, mert meg mertem írni micsoda hazaáruló banda. Először is belekötött az egyik túlzsúfolt butaságú agyi tröszt a páromba, nézzük csak, pedig a párom nem szólt bele ebbe a Fideszi kotyvalékba. Na, ugyan ki lesz az a fiatal nem egy erkölcsös gyerek, aki nem tisztel embert és kultúrát. Hát a szokásos udvariatlan gyerek, aki még olyan fiatal, hogy azt sem tudja mi az a kultúra, a Bozsódi Bianka. „ azt adok amit kapok. Ha mar Fideszes seggnyaló lettem! Ön is büszke lehet a kedves PÁRJÁRA.” Mit is kapott? Semmit sem, csak belekavart egy életbe és talán rendre utasították. Azt sem tudom ki ez a félre sikerült nőcske, de már osztotta a nem eszét nekem, mint a sok írása is mutatja! Természetesen az elméje annyira gyenge, hogy már nem tudta miért is legyen a párom büszke rám. De röhögni kell a másik kijelentésén.” Pocskondiázó Biharkeresztesi Árulók vagyunk! Köszönjük mi legalább vagyunk valakik. Meg mindig NEM politizálok! Véleményünket mi sem rejtjük VÉKA alá a „művészünkről”. Hm, lehet vigyorogni, mert ez a fiatal gyerek azt meri hazudni, ők valakik. Igen, Fidesz utánzó szarháziak csapata. Nagyon bunkó, amikor megjegyzi „művészünkről” Senkinek sem vagyok a „művésze” főleg ennek a kétes életű agyonmosott életűnek, már fiatal korában, mert a férfiakat többre becsülte, mint a saját családját, hiszen azért menekült el a szüleitől.
Ám a további Fideszes gyerek zsúr meghívottjai, mint a Bátori Alizka, remek firkát dobott, de azért gondolkozhatott volna! „igen, eggyesek dolgoznak, gyerekeket nevelnek miközben masok raernek zagyvaságokat írni, .es ezzel meg buszkek is. Nagy az Isten állatkertje” A helyesírásra azért vigyázhatott volna ez a mindenben két kanál. majd röhögtem, megint amikor megjegyezte „…eggyesek dolgoznak, gyerekeket nevelnek..” Tehát egy pár ember dolgozik, és így nevelik a gyerekeiket, sok a példa. Ám az én munkám mellett dolgoztam, és nagyon jól kerestem is, és a gyerekeim luxus életet éltek, hiszen több kocsim volt állandó jelleggel, lakásom, üzleteim, és még sorolhatnám ennek az agyamentnek. De nem mert ám kérdezősködni, inkább bunkó alapokat elővéve kötözködött. Még az apja hüvelyében sem volt, amikor én már itt mentem át Romániába, Biharkeresztesen majd Ártándon át üzleti céllal, luxus kocsimmal, és az akkor még üzemelő Biharkeresztesi étteremben álltam meg pihenni és enni. Míg az étterem előtt az utcán a Biharkeresztesi emberek csodálták a kocsimat, egy sport Toyotát, amit még a párom is látott anno. Igaz nagyon fiatal volt, de azért emlékezett rá. DE azért amit még idétlenül ide firkált. „..raernek zagyvaságokat írni,..” Örülne ez aBátorka Alizka, ha olyan zagyvaságot tudna írni-komponálni, mint amit én. De ő ehhez buta, mint az a büdös s…g, Na meg ugye, ezt a ZGYVASÁGOT több országban bizony díjazták, és nem véletlen, mert ezek a zagyvaságok több mint 50 oklevelet és kitüntetést produkáltak. Meg lehet tekinteni egy halommal a szobám falán is. Mellé a zagyvaságaimat több mint 100 országban hallgatják okos emberek és nem olyan agyi betegek, mint a Bátori Aliz és hasonszőrű kikiabálói! Le is zárom, mert nagyon ráillik a következő mondata „…. Nagy az Isten állatkertje”… De azért ő kiszabadult, elnézést, kihajították, mert az ilyenek még oda sem kellenek!
Ezzel be is fejezem ezt a 2019-es polgármesteri választás Fideszes Biharkeresztesi gyártást. Ám összegzem, milyen emberek is voltak azok, akik az állítólagos cikkeimhez hozzá szóltak ócsmánykodva. Na meg lenne egy nagy kérdésem is feléjük, nézzük csak!
Nos, akkor Biharkeresztesi szidalmazók, ocsmánykódok, lenne egy kérdésem? Melyikük segített a Biharkeresztesi szegényeken, vagy a környékbeli településeken lévő nélkülöző családoknak. Hm, csend ugye, mert egyetlen fillért sem tudnak felmutatni, rendben, volt olyan hogy esetleg segítettek, de nem sokan, és nem sok pénzel!
Velem aljaskodnak, százezer forintokkal segítem-segítettem a Biharkeresztesi és a környező település polgárait a saját pénzemből. Felsoroltam kicsit lejjebb a települések neveit, időpontokat, összegeket. Természetesen bizonyítékokkal tettem ezt, aláírásokkal akik megkapták az adományokat!
Az Attila Erdélyi, aki Biharkeresztesi, illetett ocsmány szavaival. „ A nyugdíjba menő polgármester mindent megtett a városért! Neked erről fogalmad sincs…Tartózkodj a durva rágalmaktól, mert erre oda fogok figyelni…Tahó!” Kérdésem, mennyit is segített a szegény embereken, a környező településeken? Gondolom remek ember, csak a szövege alpári, és nem szeret segíteni embereken, Főleg a Biharkeresztesre érkezett embereken, ugye, TAHOKA!
A Gulyás Szilvia: „Mert törölve lettek Ica néni. Azért nem tetszett találni. Fent írja Gotti,h készenlétben kell állnia, h ne lássák a gyerekei a pocskondiázást. Igazából én sem tudok semmit mert nem rég kapcsolódtam be az olvasgatásba. Mennyit segített a Biharkeresztesi embereke, vagy a környező telepökéseken? Ez a második Bozsódi Bianka gyengeelméjű futtatott Fideszes.
A Pataki Edina: „ F, ehhez csak annyit írnék, hogy igenis szidta Gotti családját, olvastam én is, csak azt már letörölte.”
A Boros Józsefné:„ Ez most reklám lenne a „ művész úr” musicaljének” Mennyit is segített Biharkeresztesnek, vagy a környező településnek ez a szedett vetett képességű ?
A Bozsódi Bianka: „ pont o tette Biharkeresztest Hiresse!Jobb lett volna ha csendben marad es nem a Keresztesi lakosokat ocsarolja akik „ugymond” befogadtak ezt a jott-ment embert!” Majd a másik idétlen szövege. „Szerintem a „KEDVES költőnk/írónk/ zeneszerzőnk” egyhamar nem jön Keresztesre írni/alkotni.” De nem hagyta abba a primitív eszük. ” Szégyelhetne magát a kedves álneves lovag hogy megint a keresztesieket szapulja.” Mennyit is segített Biharkeresztesnek, vagy a környező településnek ez a gyerek dumás? Nem tettem fel az összes idióta és idétlen megjegyzéseit, mert már sérti a helyesírási szabályzatot és a normális emberek önérzetét.
A Varga Balázs:” Bírom amikor egy jött ment akinek se országa se hazája emberkedik ! Minket becsmérel, akinek országa sincs mert világ életében menekül egyik országból a másikba! Lehet a menekvéséért is el akarja nyerni a méltó nóbeldijat! De keritek rá sort hogy el nyerje!!!!!de a politikát hagyjuk már el múlt okt 13.” Mennyit is segített Biharkeresztesnek, vagy a környező településnek, a jöttment ócsárolása mellett? Szerintem ez a jöttment annyi pénzt adományozott a szegény polgároknak amennyit maga még sosem látott, na meg el szokott herdálni!
A Lajos Semlyényi:” Na akkor most jegyzem meg, hogy az én feleségemre és négy gyerekem édesanyjára ez úgy látszik nem nagyon vonatkozott egyes lovagoknál és jelek szerint bizuony a lovag hozzátartozói sem aggódtak e miatt, ő nyugodtan „porondra” vette és dobálta a zaklatást és becsületsértést is kimeritő posztjait különböző nicknevek alatt úgy, hogy a fél város olvasta…(szerencsére sokat időben levettünk a facebookkal, mivel a face nem egykönnyen vesz le irásokat, elhiheti mindenki, hogy milyen jelzökkel volt tele és nem politikai vonatkozásban), a csoportjában jelenleg is megtalálhatóak az enyhébbek, aminek már oda sem nézünk. Rengeteg beírást, adatot naplóztunk a biztonság végett. Mennyit is segített Biharkeresztesnek, vagy a környező településnek, a szegény polgárokon, a felesége dicséretén kívül?
A Semlyényiné Mizák Ágota istenke! „ Semlyényiné Mizák Ágota Arról. hogy egy pszichopata kinek drukkol és kit ajnároz nem tehet se egyik se másik jelölt, ám azt igenis megteheti, hogy nyilvánosan elhatárolódik tőle és törli az oldaláról és kilép a csoportjából…Csaba saját üzenő falára tette fel az illető ezt a szövegnek se nevezhető, ám stílusában majdnem mindenki által megismert íráshalmazt, én abbéli szomorúságomnak adtam hangot, hogy ezt Csaba a saját (,hangsúlyozom a saját!!! üzenő falán hagyta és nem törölte. ( Na meg több hónapja tagja is a csoportjának, de akkor miért is született ez a szösszenet?? Az a bajom és szomorúságom oka, hogy ezért a pillanatnyi népszerűségért és „reklámért” Csaba nem törölte és ily módón több ember becsatlakozott (kíváncsiságból vagy bármi okból) abba szennyblogba, ami addig elég belterjes volt, mert saját maga által létrehozott nicknevekkel szórakozott a cikk írója. Na ezért vagyok szomorú és felháborodott is, mert ebben a blogban olyan becsületsértő tartalmak voltak (töröltettem nagy nehezen „zaklatás” megjelöléssel a faceval ( ami nem egykönnyen töröl, tehát, ha töröl, akkor annak oka van…) szóval olyan alpári stilusban ir rólam, amit ha egy-két ember elolvasna a feleségéről minimum…nem is folytatom. Nem tudom Csaba mit szólna , ha róla irnának ilyen hajmeresztő és igaztalan, aljas dolgokat? Én eddig és ezután is tiszta kampányt folytatok, mert tisztelem a volt testületi társaimat és azok munkáját, a polgármesterünk munkáját pedig tisztelem és köszönöm! Négy gyermekemet tisztességgel neveltük-neveljük a férjemmel, mind a négy diplomámért megszenvedtem, megdolgoztam munka és gyermeknevelés mellett, azt hiszem mindenki jól ismeri az életutamat a városban és akkor jön egy valaki, aki 20 nicknév mögül aljas szövegekkel, névtelen levelekkel bombáz. Úgy hiszem, ezt közszereplőként sem kell eltűrnöm és nem is teszem???Bocsánat a hosszúságért, de ez most kirobbant belőlem ahelyett, hogy a városi mesemondó alkalomra készülnék.” Az állítólagos „nagy és hatalmi” emberke, Mennyit is segített Biharkeresztesnek, vagy a környező településnek, mert nem sokat lehetett hallani, hogy ennek vagy annak a családnak segített, ugye az egyik kezén, az ujjain is meglehetne számolni, a nullát!?
A Bátori Aliz: „igen, eggyesek dolgoznak, gyerekeket nevelnek miközben masok raernek zagyvaságokat írni, es ezzel meg buszkek is. Nagy az Isten állatkertje”. Mennyit is segített Biharkeresztesnek, vagy a környező településnek, az aljas dumáján kivűl?
A Kovács Sándor Zoltán: Nem igazán ismerem, de az itt leirtakból nagy hasonlóságot vélek felfedezni Biberach-al a „lézengő ritter”-el. Bővebben:..” Mennyit is segített Biharkeresztesnek, vagy a környező településnek, az idióta dumáján kívül? Elég szomorú, hogy nem ismer, talán még az én, itt adott adományomból, még a gatyáját is tőlem kaphatta!
Nézzük csak példaként a Nagykereki önkormányzat oklevelét. Rengeteg adományt kaptak tőlem. Aláírta Zilai Károly polgármester 2016.10.20.-án. A többi oklevelet nem is említem.
Majd jöttek az aláírások a településeknek, amikor átvették az adományokat, nézzünk csak meg egy párat, amit az önkormányzatok, magán személyek írtak alá hivatalos „Adomány köszönőlevél” dokumentumon, amit a Máltai Lovagrend kapott meg!
A neveket-címeket nem írom ki, mert azért cikis lenne, ha nyilvánosságra kerülne a polgárok nevei, de akár mikor le lehet ellenőrizni.
Bojt: S.L.2025.04.11. / Biharkeresztes: R.E. 2020.01.14.130.000 Ft-értékben / T.I. Biharkeresztes: 2017.12.05. 18.000 Ft értékben/ Biharkeresztes dr.T.A. 2018.01.29. 80.000 Ft értékben / Biharkeresztes idősek otthona: B.R.J. 2018.11.24.140.000 Ft értékben / Biharkeresztes:G.L.T. 2018.01.02. 50.000 Ft értékben / Biharkeresztes: S.I. 2017.12.07. 20.000 Ft értékben / Biharkeresztes: S.I.2017.12.04. 14.000 Ft értékben/ Told Önkormányzat: 2020.10.29. 50.000 Ft értékben / Biharkeresztes –orvosi műszerek, sterilizálókat kaptak: B.I. 2019.02.15. 300.000Ft értékben/ Told: N.I. 2021.11.07. 30.000 Ft értékben/ Biharkeresztes: L.I. 2020.04.11. 30.000 Ft értékben/Bedő Polgármesteri hivatal: Sz.J. 2019.11.11.200.000 Ft értékben / Biharkeresztes idősek otthona. 2019.03.17. 400.000 Ft értékben/ Biharkeresztes idősek otthona: 2019.02.17. 600.000 Ft értékben / Told önkormányzat 2021.04.23. 200.000 Ft értékben.
Nem írom tovább, ezeket a pár adatokat, hiszen van még elég sok olyan hely ahova leadtam rengeteg pénzt, adományokat. Amiket itt felsoroltam a Máltai lovagrendemnek is leadtam, tehát hivatalos.
Ami, egy szintén olyan eset, ami a Biharkeresztesi zsidó Barabás Ferenc lelkén szárad. Mint tolmács dolgoztam kint Németországban. A munkám lényege, bontásokban dolgozó magyar embereknek a tolmácsolása volt a feladatom. Egy négyszintes korházat kellett bontani a magyaroknak, vagyis ajtókat, ablakokat szétverni, majd magát az egész épületet kellett lebontani. Amikor az épületet átvettem, mint tolmács, meglepődtem. A korházi alkalmazottak, orvosok ápolók, stb, mindent, ami a korházzal összefüggőt, az épületben hagyták. Így a komputerek, laptopok, ruhák, cipők, stb. Természetesen a rengeteg olyan korházi ágy, ami félmillió forintba kerül Magyarországon.
Telefonáltam a zsidó polgármesternek Biharkeresztesre, küldjön egy kamiont, adok több száz korházai ágyat, vagy az ezreket érő gumilepedőket, amiket az idősek alá szoktak tenni. Sőt, operációs sínen üzemelő lámpák sokaságát is vihették volna. Tehát, mindent megkaptak volna, ami egy korházban, idősek otthonában szükség van rá. Megköszönte és még csak meg sem indokolta miért nem kell a több millió forintos adomány. Itt is meglátszik, a Barabás Ferenc zsidót, nem érdekelte a Biharkeresztesi polgárok jobb sorsa, hiszen a Fidesz nem engedélyezte, mert nem volt haszna az adományokból! Majd több arab és több csehszlovák kamion jelent meg nálam, akik elvitték a milliós értékeket. Amit nem tudtak elvinni, azt mind kidobálták a bontási munkában lévő emberek, egy nagy szemetes konténerbe, és megsemmisítették.
Ha már „adományt” említek,mint a máltai lovagrend lovagja rengeteg ismerősöm volt, s ezért elhatároztam, kérek a polgármestertől egy nagyobb helyiséget ahova a kamionszámra érkező „adományokat” el tudnám helyezni. Ezért bementem a Biharkeresztesi önkormányzathoz a zsidó Barabás Ferenchez, mondván, az önkormányzatnak van üres nagy helyiségük egy pár, amit elmondott az egyik képviselőjük. A zsidó Barabás Ferenc elkezdett mellé beszélni, de közölte 1 hetet várjak. Közben már elindult Olaszországból egy kamion rengeteg új ruhákkal, elektromos berendezésekkel, aminek nagyon örültem. Azonnal arra gondoltam, hogy fognak a Biharkeresztesi emberek örülni a rengeteg ingyen kapott új adományoknak. Természetesen nekem ez rengeteg pénzembe is került, mert a kamiont én béreltem, majd a benzin költség és a kamionos munkabére stb. Letelt az egy hét, a zsidó polgármester Barabás Ferenc, vigyorogva közölte, van egy helyiség az Egyesített Szociális Intézményben, a Damjanics u 9 alatt. A zsidó polgármester Barabás azért még közölte, csak úgy mehetek be, ha az intézményvezető is jelen van. Vagyis ha érkezik éjjel, vagy hajnalban a kamion, fel kell hívnom a vezetőnőt, azonnal jöjjön, mert kamion érkezett és egy pár órát legyen jelen. Természetesen nem adnak kulcsot a „raktárhoz”. Majd jött az újabb baj, a kis „raktár” ami egy portaszerű volt, 3x4 méteres, pici, alacsony helyiség, nem hogy egy kamion áru, de egy személygépkocsi csomagtartójában lévő áru sem fért volna el. De félig meg volt pakolva az állítólagos „raktár” amit majd egyszer ki fognak pakolni, a lomokat.
Közben jött a telefon, elindult Olaszországból a kamion, Veronából, és most van a magyar határon. Nem tudtam mit tenni, hova tegyem a rengeteg árut, s ezért azonnal felhívtam egy másik önkormányzatot ahol közölték, van egy nagy raktárjuk, így nekik adtam a kamion árut, amit örömmel fogadtak el, de kérték ne mondjam el senkinek se, mert a Fideszesek mérgesek lesznek. Azonnal kocsiba ültem és irány a másik település, ahol megvártam a kamiont. Kifizettem a több százezer forintot, majd az önkormányzattal nekifogtunk és szétosztottuk a rengeteg vadonát, új ruhákat, elektromos berendezéseket, még villanytűzhelyek is voltak az adományok közt.
Természetesen a Biharkeresztesi önkormányzat egyetlen szóval sem köszönte meg a törődést a Biharkeresztesi szegény emberek esetleges megsegítése érdekében, de mint olvashatták, itt sem a Biharkeresztesi emberek érdekét nézte a zsidó Polgármester, hanem az ő hatalmának a lényegét. Talán le is nyakazta volna a polgármestert a Fidesz, ha ezt a sok „ingyen” adományt megkapja, a szerintük satnya nép. Természetesen már akkor is tudtam, ha csak úgy a polgármesternek ajándékozom a rengeteg szép új árukat, el tudta volna helyezni, mert hatalmas hasznot húzott volna belőle, mint azt zsidói szokás szerint alkalmazta mindig a zsidó.
2020,05,21,-én bent jártam egy vállalkozó üzletében és egy 4 családos apa érdeklődött laptop után, mert szeretne a gyerekeinek venni egyet, de még nincs pénze. Kértem várjon meg, megvárt. Elmentem haza és egy laptopot megfogtam és visszamentem az üzletbe. Átadtam neki, de újra kellett rakni az elektronikáját, ami pluszban 7.000 Ft-ba került, kifizettem a boldog apának! L.I, aki boldogan távozott az üzletből. Számla is van a laptop elektronikus újra rakásából.
Egy polgárral találkoztam szintén üzletben, Biharkeresztes: N.S 2021.04.22.-én. panaszkodott üres a lakása. Azonnal léptem, 500.000 Ft volt a végösszeg a berendezések átadásának.
Természetesen, nem tudom-, nem akarom az egész bizonylatokat ide leírni, mert van még nagyon sok olyan polgár, akin segítettem.
Tehát,”… egy jött ment…” aki ennyit tett, segítséget nyújtott Biharkeresztes és más települések szegény polgárain, mit tettek a vastag bőrrel a képükön ocsmányozó IGAZ BIHARKERESZTESIEK, akik leírásuk alapján törzskönyvezett Biharkeresztesiek?????
Ám egy utolsó Semlyényiné Mizák Ágota Istenke szövegével élve „szösszenet” szintén segítség gyermekeknek.
A nevét nem írom le a családanyának, ha lehet annak nevezni, mert nagyon sokan tudják ki is ez. Biharkeresztesen a Kossuth utca 52 alatt laktam a párommal, és szemben az önkormányzati kölcsön lakásban egy anya élt 3 kiskorú gyerekével.
Egyik nap a boltban voltak, mi is a párommal, és kettő kiflit vett az anya, azokat felébe törte és fél kifliket adott A HÁROM KISGYEREKNEK.
Megszántuk a családot és bevásároltunk nekik több mint tízezer forintért, majd naponta szintén be lett nekik vásárolva. Voltak olyan napok, hogy a családot áthívtuk hozzánk és a párom ebédet főzött nekik. Egyik nap meglepődtünk, amikor átvittük az élelmiszer csomagot a családnak már indultak is valahova, a mi csomagunkat az anya a hona alá kapta és irány valahova. Mint oknyomozó író kíváncsi voltam, hova is mennek, követtem a családot. Egy olyan elhanyagolt házba ment be a nő, a gyerekek az utcán várakoztak, majd kijött egy roma férfival. Azonnal átadta a mi vásárolt élelmiszer csomagunkat neki, majd elkezdődött egy veszekedés a három kisgyerek előtt. Ezt már nem vártam meg, elmentem haza. De nem kapott még egyszer élelmiszer csomagot, pedig kérte is egy pár alkalommal, gondolom hiányolta a kanja. De ebédre, és ha enni kellett, a gyermekeket meghívtuk.
Nagyon sajnáltuk a gyerekeket, nagyon sok alkalommal elvittük a gyerekeket autóval játszótérre, mert az anyjuk elment valahova és csak órák múlva esett be az ajtón, de akkor is szinte részegen és büdösen. A nagyobb fiút nem szerette, mert az apjának elmondott mindent és ezért az anyjától sokszor egy fülest kapott, és bizony már annyira félt a kisfiú, hogy nem is merte elmondani az apjának, akit nagyon szeretett, mit is csinál az anyjuk. Mi meséltük el a férjnek, ki is a felesége, amit nem nagyon akart elhinni. De amikor elvitték a gyermekeket az apa megkeresett és megköszönte, hogy a gyerekeit segítettük, és elvettük az anyjától, majdnem sírt bánatában.
Emlékszek, amikor hazajött az apa, a rengeteg ajándék, majd elindult a gyerekeivel a boltba és bevásárolt a családnak. De amikor visszament dolgozni a feleség összeszedte az élelmiszereket és vitte a cigány kanjának!
Pár nap múlva iszonyú veszekedésre ébredtünk, mert az ablakot nem csuktuk be mert iszonyú hőség volt. Ránéztem az órára, éjfél elmúlt, majd kinéztem az ablakon. Meglepődtem, az anya a roma férfival veszekedett a buszmegállóban, a legkisebb gyerek a padon aludt, a másik két kisgyerek a földön aludt, a betonon. Nagyon mérges lettem, nem is tudtam aludni tovább, majd éjjel kettő órakor az anya felszedte a gyerekeit és elindult a még mindig ordító cigány férfi után, de nem hazafelé.
Másnap azonnal bementem a Biharkeresztesi önkormányzathoz a gyermek és szociális vagy Gyámügyi hivatalba, mindegy, egy jól megtermett nő ült az íróasztala előtt. Elmeséltem neki, nevén neveztem az anyát, mit is tett az éjszaka, a három kiskorú gyerekkel. A nagydarab nő rám mordult mit foglalkozok én velük, majd a gyámügy elintézi, és ha úgy látja, akkor intézkedni fognak. Ne foglalkozzak ezzel az üggyel, nem rám tartozik. Mérgesen azért megjegyeztem neki, mint lovag nem tűrhetem a gyermekek szenvedését, de nem sok emberség van benne, gyermek ellenes, és még egy pár keresetlen szóval vágtam a szájon. Szó nélkül, kimentem az irodából, a folyóson már, felhívtam a Máltai Lovagrendemet és elmondtam nekik, mi is a helyzet, és azonnali segítséget kértem.
Pontosan 15 perc telet el, amikor megjelent a családanyánál egy Máltai kocsi, rendőrség, mentőkocsi, és egy pár civil, kocsival. Berontottak a lakásba, egyszerűen minden mellébeszélés nélkül, megfogták a három kisgyermeket, betették a kocsiba és már mentek is. Öt perc, ha voltak a helyszínen. Telefonon értesítettek, a gyermekeket, amikor meglátták, nem kellett szólni az anyának, a három kisgyermek koszosan, betegen, nagyon éhesen üldögéltek egy koszos és piszkos ágyon. A lakásban borzalmas kosz, mosatlan edények, amikben már penész volt. Tehát, a kép, amit láttak azonnal engemet igazolt. Majd megköszönte a Máltai csapat a segítségemet. Az anya az óta sem kapta vissza a gyermekeit, látogathatja őket nevelőszülőknél. Szoktam látni a nőt, érdekes talán, CSAK a nagyobb lányt hozza ki a nevelőszülőktől. A családanya nem lehet tudni hányadik kan után, azéért egyet csak talált, és most nála tengeti ócska kis életét.
Ennek a nőnek a férje kamionvezető, talán már nem a férje. Nagyon szerette a családját, de sokat volt külföldön, mert kellett a pénz a családnak. Bizony kiakadtam, amikor mesélte a háromgyerekes anya, a férje az utolsó fillérig leadta a pénzt a feleségnek, aki azonnal el is verte a kanjaival, míg a gyerekekre nem költött, s mint ahogyan elmondtam éheztek a gyermekek. A Biharkeresztesi önkormányzat zsidó polgármestere Barabás Ferencet nem érdekelte.
Megtörtént a választás, a polgármester Dani Béla Péter független volt tanár nyerte, de azért a csalásokra is fény derült, de nem foglalkoztak vele, mert Fideszes önkényes diktátori uralkodás volt. Nézzük csak!!!
Bejelentést tett Biharkeresztes egyik polgármesterjelöltje
| 2024. 06. 09. | 16:12:47
Továbbra is rendben – Komádit leszámítva, ahol a szavazatszámláló bizottság elnöke szenvedett balesetet –, esemény nélkül zajlik az európai uniós, valamint a helyhatósági választás Hajdú-Biharban – tájékoztatta a Cívishírt Dobi Csaba vármegyei főjegyző június 9-én 15 órakor.
A portálunkat Biharkeresztes egyik polgármesterjelöltje, a függetlenként induló Vass Mária arról tájékoztatta, hogy vélelmezett választási csalás miatt tett bejelentést a helyi választási bizottság elnökéhez.
Mint azt elmondta, Biharkeresztes egyik ingatlanjába egy héttel ezelőtt csak az ott lakó hét ember volt bejelentve, a voksolást megelőző napon viszont már 33-an. Dobi Csaba kérdésünkre elmondta, tud az esetről, és amennyiben Vass Mária a helyi választási bizottság elnökének hivatalos e-mail címére is elküldi az észrevételét (elküldte – a szerk.), a bizottságnak három napja van, hogy kivizsgálja az ügyet.
Semmi féle vizsgálat nem volt, hiszen nem hülye azért a Fideszes banda, hogy saját maguk ellen tegyenek vizsgálatot.
Elkezdett a médiának is díszelegni a megválasztott polgármester, a sok hazugságot, amibe már belevitte, betanította a Fidesz üdvöskéje Semlyényiné Mizák Ágota Istenke. Nézzük csak az egyik ilyen hazug dumáját, ami természetesen nem valósult meg.
www.haon.hu/helyi-kozelet/2019/10/frissen-megvalasztott-hajdu-bihari-polgarmesterekkel-beszelgettunk,
„A mikrotérségi vezető szerepkör megtartása mellett erősítjük Biharkeresztes gazdaságát, a pályázati lehetőségeket folyamatosan ki akarjuk használni, el kell végeznünk a középületek állagmegóvását, korszerűsítését. Folytatjuk a térfigyelő kamerarendszer kiépítését. Újragondoljuk a Városfejlesztési Nonprofit Kft. feladatait, javítjuk a működési feltételeit. Ugyancsak javítjuk az egészségügyi ellátórendszer működését, egészségmegőrző kampányokat támogatunk, és egy gyermekorvost szeretnénk foglalkoztatni.”
Az évek nagyon gyorsan teltek, nem sok látszata lett az új polgármester munkájának, annyi azért lett, hogy a házát felújította több millióért és egy olyan Fidesz közeli luxus szállodában húzta meg magát, amit bizony kifizetni nem tudott volna egy polgármester, főleg ha nem Fideszes. Ejnye-hejnye elfelejtette a Biharkeresztesi polgármester, Dani Béla Péter hogy ő egy „FÜGGETLEN” párt nélküli, ám a nyilvánosság előtt, míg a setétben Fideszes rablásokkal mutatja a nem függetlenségét. Természetesen nem szabad az olyan „Fideszesekre” hallgatni, akik elmagyarázták a Biharkeresztesi polgármesternek érdekeltsége (lakása) van Debrecenben és elég sok mindent vásárolt, holott nem futotta volna a polgármesteri fizetéséből, de még takarékoskodni sem tudott a tanári fizetésekből, hogy ma luxus életet éljen.
Ugorjunk akkor egy pár évet és álljunk meg a 2025-ős
Polgármesteri választásoknál.
Felkért a Magyar Péter pártja, legyek a Biharkeresztesi választási irodában „megbízott tag” . Elvállaltam.
Szinte ugyan azt írtam a választás előtti hetekben, napokban, mint a 2019-es választásoknál, szinte. De, most nem mert kotnyeleskedni a Semlyényiné Mizák Ágota Istenke, sőt, figyelmeztethette a csatlósait, vigyázzatok, mert benne van a választási buliban.
Igaz ekkor már azért tartottak a sötét alakok is, mert mint Országgyűlési képviselő jelölt is voltam, és ez is visszatartotta a sok léhűtőt a felesleges dumájuktól.
Erről jut eszembe, nagyon sok Ukrán menekült jött át Biharkeresztesre is, és az itteni üressé vált gimnáziumban helyezték el őket. Elmentem és meglátogattam őket, de nagyon sok menekült kint volt a településen, Biharkeresztesen csavarogni. Ekkor kértem az ott lévő „vigyázót-őrt” egy kicsit később visszajövök és elbeszélgetek a menekültekkel. De először is kértem a „vigyázót-őrt” mutassa meg azt a szobát, volt tantermet, ahol az élelmiszert tartják, mert már olyan híreket hallottam, hogy a polgármesteri hivatal közel állói ellopják az élelmiszereket, amit kapnak a menekültek, mint adományt. Megmutatta az őr, de amikor kinyitotta az ajtót egy pár menekült odajött és elkezdtek panaszkodni. Igaz 3 alkalommal kanak enni, de nem sokat, és éheznek a gyerekek, ugyanis a 3 alkalommal kapott élelem az CSAK arra az időre terjedt ki. De milyenek a gyerekek, sokszor megéheznek napközben, de nem tudnak a szüleik adni nekik ennivalót, mert nincs. Hiába kérték meg a „vigyázó-őrt” adjon nekik enni, a gyerekeknek mert éhesek, nem tehette, mert megtiltotta a Fideszes Biharkeresztesi önkormányzat, a „vigyázó-őr” önkényesen NEM adhat ki ennivalót a síró éhező kisgyermekeknek. Ennyire embertelenek a Biharkeresztesi polgármesteri hivatal uralkodói, még a gyermekeket sem nézték, akik éheztek.
Elmentem a gimnáziumból, mert közben hallottam a Biharkeresztesi vasútállomásra beérkezett egy szerelvény teli Ukrán menekültekkel. Az egész állomás le volt zárva, az állomást körbe fogta a rendőrség. De beengedtek a vonathoz, mert a magyar törvények szerint kötelességük, hiszen mint országgyűlési képviselő jelölt politikus voltam, sőt a vonatra is felszálltam és beszélgettem a menekültekkel. Borzalmas állapotok uralkodtak a vonaton, de senkit sem érdekelt. Fotókat készítettem, majd irány újra a lezárt gimnáziumba az Ukránokhoz. Meglepődtem a már Fideszesnek kinevelt Dani Béla Péter polgármester „megtiltotta”, hogy belépjek a gimnáziumba, hiába magyaráztam a „vigyázó-őrnek” azt hajtogatta, a polgármester személyesen jelent meg és tiltott ki a gimnáziumból. Tehát, már követte a Fideszes törvénytelenséget a politikában is, a Dani Béla Péter volt FÜGGETLEN polgármester.
Itt már hatalmas volt a „hatalma” a Biharkeresztesi polgármesternek, már megtiltotta a romáknak, hogy ott ahol a magyarok főzőcskét rendeznek, nekik nem szabad ott bográcsos pörköltet főzniük. Erről egy YouTube film is készült, hallgassuk csak meg:
www.youtube.com/watch?v=B5GZBw0kf7c, Az előszó így hangzik:
„2024. ápr. 30.
Elküldve: EU.EP.EB. stb. Biharkeresztesen a polgármester rendőrökkel figyelmeztette a romákat, nem mehetnek, oda ahol a magyarok főzőcskéznek. Rasszista, de Fideszes, és meg fogják választani újra a szokásos Fideszi csalással. Lefizetik a kettős állampolgárokat Magyarország hazaárulóit. A Fideszes akárki és a polgármester dönt a kiadásokról, feleslegesen üldögélnek az önkormányzati képviselők, átverik őket amióta a Fidesz diktálja a nyalást. Biharkeresztesi Fideszes cégek, fele fizetést fizetnek az itt élő dolgozóknak, mint más település cégei, a polgármester röhög, a lakosok elmenekülnek. Fideszi alaptörvény módosítás, "Életvitel ellenőrzés", Fideszes óvónő, aki aljas kommenteket firkál, hogyan neveli a gyerekeket?”
Haladjunk azért tovább, ám nagyon sok helyen, településen azért kiderült a választást hogyan is csalták. Egy kis információ: www.blikk.hu/politika/magyar-politika/polgarmester-valasztas-jogsertes/cnev7bl, „Ahogy írtuk, jogszabálysértés miatt vasárnap hat településen ismételték meg a polgármester-választást. Volt például olyan település, ahol a Kúria is bizonyítottnak látta, hogy élelmiszert osztottak szavazatokért a június 9-i voksolás előtt.”
Pár nappal a választási záró teljesítmény előtt kaptam egy telefont. Egy férfi jelentkezett be, aki felhívott, csak azért mert most lesz a választás és szeretné, ha a polgármester Dani Béla Péter és a Fideszes polgármester helyettes Semlyényiné Mizák Ágota Istenke, lebuknának a választások előtt és eltűnnének messzire. Természetesen felvettem hanganyagra az egész beszélgetést, de azért mellékelek szövegi részt belőle. Ezt az anyagot megmutattam egy pár itteni politikusnak, nevet most nem írok, de annyira féltek a Fideszes m